Pikkpack

A résztvevő projektek többségéhez képest a Pikkpack jóval előrehaladottabb fázisban csatlakozott a MOME+ programhoz. Gulyás Sára 2013-ban diplomázott egy lapból szabott DIY-cipőjével a MOME Design Intézetében, majd még az év nyarán eldöntötte, hogy közösségi finanszírozásra alapozva indítja be a gyártást. A csapat az üzleti elemzőként dolgozó Balogh Andrással és a design- és művészetmenedzsment szakon hallgató, közgazdász végzettségű Halász Johannával 2013 végére állt össze; ekkora létrejött a Kickstarter-kampány elindításához szükséges Pikkpack LLC is. A 2014. május 1-én indított kampány sikerrel zárult: a 200 eladott cipő 20 000 dollárnyi kezdőtőkét biztosított, emellett a Pikkpack komoly nemzetközi és hazai sajtóvisszhangot kapott. Az előrendelt lábbeliket a Pikkpack időre kiszállította; 2014 novemberében elindult a webshop, a továbbfejlesztett új termék pedig bevezetés előtt áll. A MOME+ mentorai az év során felmerülő üzleti kérdések, jogi problémák tisztázásában, megoldásában segítették a nagy lendülettel induló kezdő vállalkozást.

"Öröm volt Sáriékkal dolgozni, mert nem csak a termékfejlesztésben kitűnőek, de kommunikációban, brandingben is nagyon felkészülten építkeztek. A mentorálás első felében zajlott a Pikkpack sikeres Kickstarter-kampánya, ami nagyon fontos volt a márka életében a piaci validálás és brandkommunikáció szempontjából is. Tudatos márkaépítésük eredményeiről sokat fogunk még hallani." - Matheidesz Réka, mentor

Gulyás Sára, Halász Johanna, Balogh András