Baristum

A projektfejlesztés kulcsa a MOME+ indulásakor még titkos MA-diplomamunka, a Baristum. Toronyi Péter formatervező korábban nemzetközi sikert aratott terméke, a Papr!kum elvét fejlesztve tervezte meg a kompakt kávéőrlő és -főző eszközt, amely elektromos energia nélkül, egyszerű rázással működik. A MOME+ két szemeszterében Szabó Barnabás segítségével az innovatív termék piaci helyzetét elemezték; Toronyi Péter a termékfejlesztés mellett a menedzsment gondozását is vállalta, így a szakmai és az üzleti tudás bővítése mellett a mentor személyes példája fontos inspirációs forrásként is szolgált. A 2014 nyarán lezajlott diplomavédést követően a Baristum bemutatkozott a széles nyilvánosságnak, és az elkészült üzleti terv mentén megindult a piaci bevezetése.

"Péter tisztán tudott dönteni abban, hogy cégvezető vagy tervező akar lenni. Emellett megtanulta, mennyire fontosak az adminisztratív és számviteli dolgok is egy induló vállalkozásban. Én pedig újra megtapasztalhattam, hogy a vágy és vízió tud annyira erős lenni, amiért néha érdemes átugrani fontosnak tűnő lépcsőket, és hogy az előrevivő dolgokra koncentrálás, a pillanatnyi lehetőségek megragadása akár fontosabb a stabil alapoknál. Mert gyorsabb." - Szabó Barnabás, mentor

Toronyi Péter