Mentorprogram

A MOME+ első fázisában tíz projektet, azaz összesen húsz fiatal tervezőt vont be. A résztvevők kiválasztásánál kiemelt szempontot jelentett a minél szélesebb spektrum mind az életkort, mind a szakmai területet, mind pedig az egyes csapattagok számát illetően. A MOME Alumni mellett ezért MA és BA képzésben résztvevő hallgatók is bekerültek a programba. A kiválasztott projektek képviselik az egyetem valamennyi szakterületét: design, média, építészet, valamint művészeti és designmenedzsment. Az első félévben kilenc, az üzleti szféra különböző területeiről érkező mentor segítette a tervezők munkáját. Egy-egy projektcsapathoz kapcsolódva heti rendszerességgel adtak üzleti, kommunikációs, brandépítési, szervezetfejlesztési és projektvezetési tanácsokat. Ezt kiegészítve, az egyéni igényeknek is megfelelően adózási, üzletfejlesztési, pénzügyi, kommunikációs, jogi és marketingszakértők tartottak rövid képzéseket a csapatok számára. A projektfejlesztés az első félévben külső helyszínen, Budapest belvárosában, az MTVA volt székházában kapott helyet, a projektek számára biztosított saját irodákkal. A program szakmai felügyeletét a MOME vezetőiből és a négy intézet – Design, Elméleti, Építészeti, Média – képviselőiből álló MOME+ Board biztosította. Tagjai a mentortalálkozókon kaptak közvetlen visszajelzéseket és javaslatokat a résztvevő szakmai mentoroktól a tapasztalatokról és a program továbbfejlesztésének lehetőségeiről.

Mentorok

Dr. Bodnár Viktória

"Nagyon hiszek a szakmák, kultúrák találkozásának minden érintett számára pozitív hatásaiban. Csakis a sokszínűség és sokoldalúság platformjaként tudok gondolni egy egyetemre. A MOME+ számomra hiteles lépés az egyetem részéről ebbe az irányba."

A Corvinus Egyetem Vezetéstudományi Intézetének docenseként kontrollingot, teljesítménymenedzsmentet, vezetést és szervezést tanít. Az IFUA vezetési tanácsadó cég egyik ügyvezető partnereként gyakorló vezetőként és izgalmas projektek irányítójaként arra fekteti a hangsúlyt, hogy az elvi, módszertani ajánlások hogyan alkalmazhatóka gyakorlatban. Alapítója és támogatója az IFUA Nonprofit Partnernek, melynek keretében több mint öt éve számos civil szervezetet és kezdeményezést támogatnak vezetési és szervezési tudásátadással.

Dr. Branyiczki Imre

"A MOME+ az egyetem legnagyszerűbb értékválasztásait segíti érvényesülni: a kreatív kísérletezésből létrejövő nagyszerű alkotások társadalmasítását, illetve piacra jutását támogatja önmagán kísérletező, kreatív megoldásokkal."

A közgazdaságtudomány kanditátusa, szervezet- és vezetéselméleti szakember, stratégiai tanácsadó és HR igazgató. A közgazdasági egyetem elvégzését követően tizennégy éven át tanított és kutatott ugyanott. Meghatározó képzés-korszerűsítési átalakítások előkészítésében és bevezetésében vett részt. Ezzel párhuzamosan stratégiai vállalati tanácsadóként is dolgozott hazai és nemzetközi projekteken. Ezt követően közel húsz éven át emberi erőforrás és szervezet-fejlesztési területekért felelős vállalati felsővezetőként dolgozott hazai és multinacionális vállalatoknál. Jelenleg is oktat a Budapesti Corvinus Egyetemen, és ügyvezetője egy egészségügyi informatikai start-up vállalkozásnak. Évek óta aktívan támogat a NESsT Alapítvány önkénteseként magyarországi társadalmi célú vállalkozásokat fenntartható működési megoldások megtalálásában.

Grósz Judit

"A MOME+ programot, amelyben a legkreatívabb fiatalok üzleti szempontokat tanulnak és elindítják álmaikat, szuperfontosnak tartom. Gratulálok a kezdeményezőknek és a mentoroknak!"

Pályafutását a Publicis FCB-nél kezdte Account executive munkakörben, majd a HVG Kiadói Rt. marketingvezetőjeként folytatta. 2000-ben a UPC Magyarország Kft. munkatársa lett, a marketingben szerzett sokéves tapasztalatát kamatoztatva 2003-2009 között Országos marketing és értékesítési executive igazgatóként. Legutóbb Chief Marketing & Content Officer (Marketing és tartalomfejlesztési igazgató) pozíciót töltött be a UPC-nél, ahonnan 2012. április 1-jével távozott. 2012. szeptember 1-től a Microsoft Magyarország Developer and Platform Evangelism részlegét irányította, majd 2015 februárjától a Microsoft Magyarország marketing és operatív igazgatója.

Kelemen Zoltán

"Amikor összejövünk egy bemutatóra és egyszerre jelenik meg ez a sokszínű, élő és lüktető forgatag: a MOME+ résztvevői és szervezői, úgy érzem, hogy érdemes volt beszállni."

Tréner, tanácsadó és coach. Trénerként 14 éve foglalkozik csoportokkal. Mások kreatívnak tartják, ő belefeledkező játékosként ismeri magát. Életformája a kalandtréning, a megtapasztaláson keresztül vezető tanulás. Módszereket fejleszt egyéneknek és csapatoknak azért, hogy kipróbálhassák magukat, fejlődhessenek és mindezt élvezetesen, játszva tehessék meg.

Matheidesz Réka

"Sok esetben hosszú, nehéz, de nagyon izgalmas út, amikor a hallgatók piaci kontextusba tudják helyezni alkotásaikat. Nagyon élveztem a nyitottságot és közös gondolkodást, remélem, lesz folytatás."

Közgazdász, 15 év tapasztalattal rendelkezik az üzleti fejlesztés, a stratégiai menedzsment, a brandmenedzsment területén, de az EU finanszírozási mechanizmusát is jól ismeri: tíz évig dolgozott az EU-s támogatások intézményrendszerének kialakításán. EU-s tanácsadó karrierje közben, 2006-ban indította el három társával a WAMP-ot, amely úttörő szerepet vállalt a hazai design és divat ismertté tételében. A WAMP ügyvezetőjeként feladatai közé elsősorban a WAMP stratégiai fejlesztése, a menedzsment és a brandkommunikáció tartozott. A WAMP ügyvezetőjeként is fontosnak tartotta, hogy a WAMP tagjait segítse a piacra lépésben és üzletük fejlesztésében. Jelentős nemzetközi kapcsolatrendszerrel rendelkezik mind a hazai és a nemzetközi kreatív szektorban, mind pedig az üzleti szférában.

Szabó Barnabás

"A korábban passzív befogadó, és néha ellenálló diákok számára a MOME+ az első találkozás, de az utolsó nagy próba az éles bevetés előtt. A Photoshop Excellé változik: kiderül, hogy az álmodozást le tudják-e fordítani konkrét gyakorlatra."

Közgazdász, az ALTERA Vagyonkezelő Nyrt. alapítója. 2010-ben a World TopInvestor tőzsdeverseny mintegy 1000 kereskedője közül a nemzetközi TOP 10-ben végzett. Több mint tízéves pénzügyi múlttal rendelkezik – az ALTERA Igazgatóságának elnökeként elsődlegesen az operatív és stratégiai vezetésért, másodlagosan a befektetési politikáért felel.

Szalai Tamás

"Művészet – üzlet. Inspiráció – struktúra. Tehetség – csapatmunka. Ezekkel a szópárokkal fordítottam le magamnak a feladatot: segítsek a program keretében a fiataloknak, miként lehetnek boldogan sikeresek a piacon."

Regionális private equity befektető, közgazdász. Diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen kapta 1991-ben, majd pénzügyekből szerzett Master of Science végzettséget az USA-beli University of Illinois-on 1996-ban. A Napi Gazdaságnál és a HVG-nél eltöltött újságíró éveket követően először a Concorde Értékpapír Rt. részvényelemzői részlegét vezette, majd kelet-európai private equity befektetői karrierbe vágott: összesen 260 millió eurónyi tőkét fektetett be a Baltikumtól Törökországig, az autóipartól a felsőoktatásig. 12 évig a regionális Bancroft Private Equity partnere, befektetési bizottsági tagja, majd két évig a – szintén Kelet-Európára fókuszáló – Virgin Green Fund Emerging Markets-nél managing director, 2014-től a regionális CEE Equity Partners, egy 500 millió dolláros befektetési alap igazgatója.

Szepesi Zsuzsa

"Megtisztelő és előremutató, hogy a MOME külső gyakorlati szakemberek aktív részévételével igyekszik a programban résztvevő diákokat minél inkább piac- és életképessé tenni, illetve a mentorokat és szakértőket bevonva dolgozik az egyetem fejlesztésén."

Tanított a Budapesti Corvinus Egyetemen, dolgozott trénerként, tanácsadóként, mostanában pedig coach, emellett Gestalt-terápiát tanul és nem utolsó sorban teász: az 1000Tea Szaküzlet és Teázó résztulajdonosa. Coachként különleges lehetőség számára, hogy sokoldalú – közgazdasági, vállalkozói, oktatói, tanácsadói és keleti kultúrában szerzett – tapasztalataival tud fiatalokat támogatni abban, hogy magabiztosabban, önmaguk igazi útját keresve induljanak el felnőtt életükben.

Dr. Takács Ildikó Katalin

"A MOME+ újszerű katalizátor a kreatívipari gondolkodásban: olyan nyitott tér, ahol a kreatív vízió az üzleti megvalósíthatósággal találkozhat."

1995-ben végzett az ELTE Állam- és Jogtudományi karán, korábban járt az ELTE bölcsészkarának esztétika szakára is. 2001-ben a Közép-Európai Egyetem Nemzetközi Üzleti Jog szakán LL.M fokozatot szerzett, majd 2011-ben MBA fokozatot a londoni City University, Cass Business School-ban. Dolgozott Los Angelesben és Londonban a 20th Century Fox filmstúdiónál, később az InterCom Zrt. igazgatósági tagja volt, és forgalmazási igazgatóként irányította számos magyar és hollywoodi film magyarországi mozibemutatóját. 2007 és 2011 között a Londoni Magyar Kulturális Központ igazgatója, nevéhez számos sikeres kiállítás és fesztivál fűződik. 2014-től a Pioneer Pictures, filmgyártó cég jogi- és üzleti ügyek vezetője volt, majd 2015-től a D&T Budapest tanácsadó cég filmipari tevékenységét irányítja.

Szakértők

Pitching, nyilvános beszéd

Benkő Vilmos

az Amerikai Kereskedelmi Kamara elnökségi tagja,
a DBH csoport üzletfejlesztésért felelős alelnöke

Online marketing, branding

Bitter Brúnó

branding és kommunikációs szakember, szociológus,
a Next Wave Europe tulajdonosa és stratégiai vezetője

Jog-, médiajog és iparjogvédelem

Dr. Sár Csaba

ügyvéd, médiajogász,
Sár és Társai Ügyvédi Iroda

Dr. Vittay Dorottya

ügyvéd, Kovári és Társai Ügyvédi Iroda,
Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft.

Dr. Kovári Zoltán

ügyvéd, Kovári és Társai Ügyvédi Iroda,
Szabadalmi és Védjegy Iroda Kft.

Szervezetfejlesztés

Szepesi Zsuzsa

coach

Mikó Gábor

supervisor

Tapasztalatok

A MOME+ első féléve egyértelművé tette nem csak azt, hogy nagy igény mutatkozik egy inkubációs programra, de azt is, hogy ennek illeszkednie kell az egyetem portfóliójához és szellemiségéhez. A tapasztalatokból nyilvánvaló vált az is: egy teljes inkubációs ciklusnak legalább két szemesztert kell lefednie, hogy a projektfejlesztés, üzleti fejlesztés és vállalkozásfejlesztés szakaszok megfelelően megvalósuljanak.

Ennek alapján fejlődött tovább a MOME+ program a 2014/2015-ös tanév két szemeszterében, a korábbi csapatokkal és mentorokkal. 2014 őszi szemeszterében további projektfejlesztési módszereket teszteltünk a gyakorlatban. Egyrészt csoportos és egyéni tréningeket szerveztünk a tervezőknek, képzett coach-ok részvételével, a programot is jól ismerő mentorok vezetésével. Ennek kiemelten fontos tapasztalata, hogy a felmerülő személyes igényekhez alkalmazkodva a tisztán üzleti/projektfejlesztési tudástranszferen túl szükséges bekapcsolni a mentálhigiénia különböző területeit is a mentorálási folyamatba.

A programfejlesztés másik iránya abból a mentorok és mentoráltak által is jelzett igényből indult ki, hogy a programban résztvevők kölcsönösen rálássanak egymás munkáira, sőt, legyen lehetőség arra, hogy a csapatok más mentorok szakmai tapasztalatát is beépítsék projektjükbe. Ennek érdekében több alkalommal a csapatok más mentoroknak is bemutatkozhattak, lehetőséget kapva arra, hogy a további együttműködés kialakításával új tudást vonjanak be.

A tanév második szemesztere a bevont projektek többsége számára konkrét üzletfejlesztési lépéseket, több esetben piaci bemutatkozást hozott. A MOME+ vezetése a Board segítségével összegezte az eredményeket és előkészítette az inkubációs program következő fázisát.

Kiadvány